a zsírosbundás meg a kopottszűrös
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Fórum | Téma: a zsírosbundás meg a kopottszűrös

a témához érkezett hozzászólások listája a fórumban
2009 02 18 15:11 | válasz erre | #1

A zsírosbundás meg a kopottszűrös


Volt egyszer egy falu, a falunak volt egy vége, s a falu végén két ember élt. Egy zsíros bundás ember meg egy kopott szűrös ember. A zsíros bundás ember maga sem tudta, mi mindene van, annyi tömérdek vagyont ravaszkodott össze. A kopott szűrös ember meg egész áldott nap görnyedt, robotolt, hogy megkeresse a betevő falatot magának meg a családjának.

Akármekkora nagy vagyont hordott is össze a zsíros bundás ember, mégis mindig többet akart. Nem is nyugodott soha, hanem kereskedett szakadatlan, hol marhával, lóval, disznóval; hol borral, hallal, bőrrel; hol vászonnal, posztóval, csipkével. Amikor meg nem kereskedett, akkor behúzódott a sarokba, s azon törte a fejét, milyen ravaszsággal járhatna túl embertársai eszén.

Egyszer, hogy az erdőben járt, fülkaparó károgást hall. Megy, amerről a hangot hallja, hát egy tisztáson legalább százezer varjú károg, csapkod a szárnyával.

- Jó napot adjon Isten - köszönt rájuk a zsíros bundás ember -, talán bizony varjúgyűlés van, hogy így összesereglettek?

Elnémult a százezer varjú tüstént, mindannyi oldalt fordítja a fejét, hogy láthassa, ki beszél. A legnagyobb varjú pedig így szól:

- Jó, hogy jöttél, te zsíros bundás ember. Én vagyok a varjúkirály, s épp olyan embert kerestem, amilyen te vagy.

- Aztán mi végből kerestél ilyenfajta embert, te varjúkirály?

- Én avégből, hogy vagy teljesíted a kívánságom, vagy megeszünk bundástul.

Megijedt a zsíros bundás ember, de nem mutatta.

- Mi volna a kívánságod, felséges varjúkirály? - kérdezte.

Mielőtt felelt volna a varjúkirály, megcsattogtatta a csőrét. Mire a többi varjú is megcsattogtatta a csőrét. Csattogott az egész erdő.

- Háborúból jövünk - mondta a varjúkirály -, kifogytunk mindenből, élelemből, italból, pénzből, s megéheztünk. Kegyetlenül megéheztünk.

- Megéheztünk - visszhangzott a százezer varjú, s megcsattogtatta a csőrét.

- Megéheztünk - ismételte a varjúkirály, és megcsattogtatta ő is a csőrét -, ennivaló kellene. Két ökör.

A zsíros bundás megvonta a vállát:

- Két ökör akad nálam, vagy több is, de mit adsz értük? Mert hozomra nem adok egy falat húst sem, még ha százszor varjúkirály vagy is.

- Ha nem adsz hozomra, megeszünk téged. S akkor már csak egy ökör kell.

Erre olyan csattogás támadt a varjúseregben, hogy a zsíros bundás embernek a hideg futkosott a hátán. Legszívesebben futásnak eredt volna. Csak azért nem tette meg, mert tudta, úgyis utolérik, s minek fejezze be varjak gyomrában életét, ha befejezheti másként is.

Azt mondta hát okosan, hogy odaadja a két ökröt hozomra.

- Szerencséd, hogy így határoztál - mondta a varjúkirály. - Nesze, itt a névjegyem, a címem, jöjj majd el hozzám, gazdagon megjutalmazlak. Ez a két varjú most elmegy veled, ők majd idehajtják az ökröket. A többi a mi dolgunk.

A két varjú a vállára szállt, a zsíros bundás ember pedig megindult a tanyája felé. Ahogy lépkedett, egyre azon gyötörte az agyát, hogy kisüssön valami ádáz huncutságot. Nem mást akart a zsíros bundás ember, mint hogy a jutalmat ő kapja meg, de nem a maga két ökréért. Még ki sem jutottak az erdőből, már tudta, mit kell tenni.

Mikor a falu végén befordultak az országúton, a zsíros bundás ember meglátta a kopott szűrös embert. Ott szántott a kopott szűrös ember a határban, két ökrével szántotta a földet.

A zsíros bundás ember behívta a házába a kopott szűrös embert. A két varjúnak pedig azt mondta, hogy a kopott szűrös ember két ökrét hajtsák el. A varjúk kifogták az ökröket, s hajtani kezdték sebesen, mert éhesek voltak maguk is, meg a társaikat sem akarták megváratni.

A kopott szűrös ember belépett a szobába, s így szólt:

- Itt volnék, gazduram.

- Látom - felelt a zsíros bundás ember.

- Hivatott, gazduram.

- Volna egy sárga kancám eladó - mondta a zsíros bundás ember. - Nem vennéd-e meg?

Elgondolkodott erre a kopott szűrös ember. Ismerte jól a szomszédját, tudta, hogy megint valami ravaszságot főzött ki. Mi lehet az? Mi lehet az? - törte a fejét. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy a szántón hagyta a két ökrét őrizetlen. Azt sem mondta, félkalap, rohant ki a szántóra.

Körülnéz, az eke ott van, a két ökör sehol. Az erdő felé néz, még látja a két varjút, amint az ökröket hajtják.

- Hova hajtjátok két drága ökrömet? - kiáltott utánuk.

- A varjúkirályhoz.

- Mi végből?

- Ebédnek.

Jajgatott, siránkozott a kopott szűrös ember, hogy vele mi lesz ökör nélkül, szántatlan marad a földje, éhen a családja.

- Mi lesz, mi nem lesz, honnan tudnám - kiáltott vissza az egyik varjú.

- Ne hajtsátok el, ha irgalmat ismertek!

Megszólalt erre a másik varjú.

- Ha százszor ennyit könyörögnél, akkor is elhajtanánk az ökröket. Az ökrök nélkül az egész varjúnép éhen veszne. Hanem gyere el Varjúországba, a királyunk majd megjutalmaz.

Kitalálta a kopott szűrös ember, hogy a szomszédja űzött csúfot belőle. Hazarohant gyorsan, kirántotta a ganéból a villát, s rohant, hogy a zsíros bundás embert fölnyársalja. Hasztalan sietett azonban, a zsíros bundás ember már messzi járt. Elment, hogy a varjúkirálytól megkapja a jutalmat a két ökör fejében.

Töprenkedett a kopott szűrös ember, mitévő legyen. Hazamenni nem mert, félt a feleségétől. Mit mond, ha az asszony az ökrök felől kérdezi? Mit mond, ha a szántás felől kérdezi? Mit mond, ha a nyolc gyerek enni kér?

Nem volt más reménysége, mint hogy a varjúkirály megsegíti. Kapta magát, megindult hát hetedhét ország ellen. Ment hegyen-völgyön, árkon-bokron, ungon-berken keresztül. Amit kapott, evett, s ha nem kapott, nézett.

Egy völgyben pásztorokkal találkozott. Tűz körül füttőztek, birkapörköltöt főztek.

- Hova, hova? - kérdezték.

- A varjúkirályhoz megyek, hogy igazságot tegyen - mondta a kopott szűrös ember.

- No - felelték -, akkor jó helyen jársz. Ő a mi gazdánk. Egyik szolgájával üzente, hogy jössz, s ne hagyjunk éhen, ne hagyjunk szomján, hogy bizonyosan eljuthass a varjúkirályhoz, varjúkirálynál az igazsághoz.

Kínálták pörkölttel, kenyérrel. Mikor kedvére evett, útbaigazították.

Ment a kopott szűrös ember, ment hegyen, völgyön, bokron át. Lenyugodott a nap, fölkelt a nap, talán százszor is, s még mindig lakatlan hegyek meredeztek előtte. Sehol egy csomó fű, sehol egy bokor, sehol egy élőlény. Csupasz sziklák mindenütt.

Már-már azt hitte a kopott szűrös ember, hogy a pásztorok a pokolba kalauzolták, amikor megpillantotta a varjak birodalmát. Fekete ország volt Varjúország, olyan fekete, hogy hozzá képest a csupasz hegyek szinte fehérnek látszottak. Kopár fák meredeztek elő a földből, minden fán fészek, minden fa körül repdeső, fekete madarak.

A kopott szűrös ember egy darabig elnézelődött Varjúországban, aztán az utat kutatta a szemével. Volt út, hogyne lett volna, vékonyan tekergőzött a kopár sziklák között. A kopott szűrös ember nekifohászkodott, s ereszkedni kezdett lefelé.

Harmadnapra a hegy lábához ért, s ott egy hatalmas, fekete folyam állotta útját. Akkora tömérdek folyam volt, hogy még egy emeletes elefánt sem bírt volna átgázolni rajta. Vakarta a fejét a kopott szűrös ember, nem tudta, mitévő legyen.

Épp javában vakargatta a fejét, mikor panaszos hangot hallott. Hát egy gödörben egy varjúfejű ember sír-rí keservesen. Elcsodálkozott a kopott szűrös ember, mert ilyenforma szerzettel még nem találkozott.

- Mit csodálkozol? - kérdezte a varjúfejű ember. - Háromszázharminchárom éve ilyen vagyok, megszokhattál volna már.

- Bizonyára megszoktalak volna - felelt a kopott szűrös -, ha nem most látnálak először.

- Nézz meg többször - biztatta a varjúfejű -, meglásd, a végén azt mondod majd, soha ilyen jóképű legényt nem láttál.

Nézte a kopott szűrös, majd kiugrott a szeme, úgy nézte, de amit kellett volna, nem látta.

- Tovább nem próbálom - mondta.

- No, ha nem próbálod, akkor hadd hallom, mi szél hozott erre.

- Varjúországba tartok, hogy igazságot leljek a varjúkirálynál.

- Akkor jó helyen jársz - felelt a varjúfejű -, mert én vagyok a varjúkirály révésze, én viszem át a folyón, aki hozzá igyekszik. Át is viszlek, de előbb mondd meg, honnan való vagy.

- Innen és innen - mondta a kopott szűrös ember. Amint ez meghallotta, a varjúfejű dühösen kiszökkent a gödörből, felkapott egy félmázsás sziklát:

- Most laposra verlek! - kiáltotta.

- Mielőtt munkához látnál - mondta a kopott szűrös -, hadd hallom, miért sújtasz ilyen cudar büntetéssel?

A varjúfejű erre így szólt:

- Egy zsíros bundás ember járt itt előtted, ő is abból a faluból való, ahonnan te. Az az ember álnokul rászedett, ezért elhatároztam, hogy mindenkit laposra verek, aki a falujából jő.

- Ha így áll az eset - mondta a kopott szűrös -, akkor ne verekedjünk, hanem inkább tanácskozzunk. Mert hát engem két ökrömből forgatott ki a zsíros bundás. A te eszeden hogy járt túl?

A varjúfejűt úgy elöntötte a méreg az emlékezésre, hogy földhöz teremtette a félmázsás sziklát. De úgy, hogy félig bemélyedt a földbe. Aztán így szólt:

- Bizony alaposan túljárt az eszemen. Egy liter pálinkát ígért, ha megmondom, mit kérjen a varjúkirálytól. Megmondtam. Adott is egy üveget, de nem pálinka volt benne, hanem petróleum. A hideg rázott ki, amikor kortyoltam belőle.

Megint elfogta a méreg a varjúfejűt, megint felkapott egy sziklát, megint belevágta a földbe. Még tapodott is rajta egy darabig. Ezenközben pedig így kiáltozott:

- Megállj, megállj, te zsíros bundás, kerülj csak a kezem közé!

Majd adok én neked petróleummal itatni a varjúkirály őfelsége révészét! Majd meglátod, gazok gaza, csirkefogók csirkefogója. Majd meglátod, ki a varjúfejű révész!

Mire a kopott szűrös megcsóválta a fejét:

- Abban egy cseppet se reménykedjék kend, hogy találkozik a zsírosbundással.

- Miért ne reménykedjem? - kérdezte a révész.

- Mert lesz annyi esze, hogy elkerülje kendet.

Leesett a révész álla, úgy kérdezte:

- Hát akkor hogyan állok rajta bosszút?

- Megtanácskozzuk - mondta a kopott szűrös, és azon nyomban pipára gyújtott, mert tanácskozáskor mindig pipázni szokott. Pipára gyújtott a varjúfejű ember is. Furcsán állott a csőrében a pipaszár, de azért csak szívta bátran.

Pipáztak - tanácskoztak; pipáztak - tanácskoztak hét nap, hét éjjel. De csak a nyolcadik éjjel jutott valami okos dolog az eszükbe.

- Most már tudom, mit kell tenned - mondta a varjúfejű révész.

- Az jó - felelt a kopott szűrös -, mert én még mindig nem tudom.

A révész tovább beszélt:

- A zsíros bundás megkérdezte tőlem, mit kérjen a varjúkirálytól. Mondtam neki, hogy a kicsi kávédarálóját kérje, mert annak a kávédarálónak az a tulajdonsága, hogy amíg forgatják, ontja az ételt-italt. Három falut megvendégelhetsz, ha kedved tartja. Hát ezt most már nem kérheted, elvitte a zsíros bundás. Hanem van a varjúkirálynak egy csodatévő dorongja. Azt kérd. Olyan dorong az, hogy rászólsz, s földre veri minden ellenségedet.

Elgondolkodott a kopott szűrös ember, aztán így szólt panaszosan:

- Semmit sem ér a tanácsod, te varjúfejű révész. Nyolc éhes gyerekem van nékem odahaza. Ha a feleségem meglátja, hogy dorongot hoztam nekik, nem kenyeret, úgy ver fejbe a tésztanyújtóval, hogy három évig sántítok belé.

- Meg is érdemelnéd - kacagott a révész -, mert akinek ilyen kurta az esze, annak ütni kell a fejét. Tízszer is napjában. Hát az nem jut eszedbe, hogy ha a dorong a tied, elmehetsz a zsíros bundáshoz? Hát nem jut eszedbe, hogy ha ott vagy a zsíros bundásnál, biztathatod a dorongot? Hát az nem jut eszedbe, hogy ha a dorongodat biztatod, az nyomban munkához lát? Hát az nem jut eszedbe, hogy ha a dorong ellátta a zsíros bundás baját, akkor a zsíros bundás neked adja a kávédarálót? Hát nem jut eszedbe, hogy ha a kávédaráló a tied, nyolc gyereked soha többé éhes nem lesz?

Most már eszébe jutott a kopott szűrösnek, ami kellett. Nem is késlekedett tovább, hanem elindult a folyam felé. A révész utána.

A révész előhúzott a part alól egy nagy, fekete csónakot, beleültek, s egykettőre áteveztek a túlsó partra. Ott a kopott szűrös megölelte a varjúrévészt, aztán nekivágott az országúinak. Nyárfák állottak az úton kétoldalt. Varjúfészek rajtuk annyi, hogy a nagy fák roskadoztak bele. Minden fészekben varjúfiókák.

- Arra menj! Arra menj! - károgták, s csőrükkel mutatták az utat.

így aztán a kopott szűrös ember hamarosan eltalált a varjúkirály palotájába. A palota egy égbe nyúló jegenye tetején állott, s csupa aranygallyból rakták.

- Mi járatban vagy? - kérdezte az ajtónálló varjú.

- A varjúkirályt keresem, varjúkirálynál az igazságot.

- Szerencséd, hogy az igazságot keresed, különben soha nem bocsátottalak volna a mi hatalmas királyunk felséges színe elé.

Így beszélt az ajtónálló varjú, aztán csőrébe kapta a kopott szűrös ember nadrágszíját, s felröppent az arany fészekbe. Ott ügyesen letette a kopott szűröst, maga pedig visszarepült a kapu elé.

A varjúkirály éppen reggelizett. Aranykukacot evett aranytálból.

- Jó étvágyat kívánok alázatosan - szólalt meg a kopott szűrös, ahogy illendő.

- Köszönöm - mondta a varjúkirály. - Étvágyam van, kukac is van, nincs semmi baj. De neked, fiam, hallom, bajod van. Mondd csak el, milyen ügyben tegyek igazságot.

Elmondta a kopott szűrös, hogy hajtatta el az ő két ökrét a zsíros bundás.

- Amíg tanút nem állítasz, egy szavadat sem hiszem el - mondta a varjúkirály, s egyszerre három kukacot nyelt le.

- Két derék varjúlegény a tanúm, hogy úgy igaz, ahogy mondtam.

Előhívatta a király a két varjúlegényt. Mikor megtudta, hogy a zsíros bundás őt is becsapta, akkora károgásba kezdett, hogy a birodalom valamennyi varjúja odasereglett. Megfeketedett az ég, annyian voltak.

- Sose mérgelődjék, kegyelmes királyatyám - szólalt meg a kopott szűrös ember -, hanem adja nekem a két ökör fejében a csodatévő dorongot, a többit bízza csak rám.

Intett a király, két komornyik menten elrepült, s már hozták is a dorongot.

- No, fiam - mondta a varjúkirály -, itt a dorong, most már rajtad a sor, hogy igazságot szolgáltass magadnak is, nekem is.

A kopott szűrös megköszönte a dorongot, s indult volna. De a király szólt, hogy ne menjen gyalog, elviszik a szolgái. Fel is kapta négy derék varjúlegény, s nagy sebesen addig szálltak vele, míg a faluvégre nem értek, ahol a kopott szűrös lakott.

A felesége éppen ruhát mosott az udvaron. Felnéz, kit lát a levegőben, hát a férjét, amint éppen körözik ügyesen, hogy leszálljon.

Beszalad a házba az asszony, kiabál:

- Gyertek, gyertek, apátok megtanult repülni.

Elősereglik a nyolc gyerek, néz mind a nyolc, a száját tátja mind. Középütt az anyjuk, nyitva az ő szája is. Fölöttük az ember a levegőben, lebeg a kopott szűr rajta, mintha szárny volna.

De ahogy lejjebb ereszkedett az ember, meglátták, hogy nem maga repül, varjak tartják a nadrágszíjánál fogva.

- Hát kend a varjakhoz járt iskolába? - kérdezte az asszony.

- Éppen csak amikor más dolgom nem volt - felelt az ember.

- Aztán mit hozott a házhoz?

A kopott szűrös mutatta, hogy a dorongot.

- Mást nem? - kérdezte az asszony.

- Mást nem.

- No, hát akkor adja ide azt a dorongot, hadd törjem el a kend fején. Mert azt érdemli. Éhezünk hétszámra, a betevő falatunk sincs meg, kend meg a varjakkal társalkodik. Hát micsoda férj kend, micsoda szülő?

Így pörölt az asszony, s tán még ma is pörölne, ha az ember el nem hallgattatja:

- Lesz mindjárt étel-ital bőségesen - mondta a kopott szűrös -, itthon van-e a zsíros bundás ember?

- Itthon hát, de vigyázzon kend, mert amióta megjött messzi útjáról, szakadatlanul eszik, s már háromszor akkora, mint amekkora volt, amikor elment.

Vette a kopott szűrös a dorongot, s átugrott a kerítésen. Három lépés, s már ott állott a zsíros bundás ember háza előtt. A zsíros bundás a tornácon terpeszkedett. Olyan kövérre hízott, három zsíros bunda alig takarta be. Egyik oldala a ház falát nyomta be, a másik oldala a tornác oszlopát düllesztette ki.

Előtte asztal, az asztalon tömérdek étel-ital, kezében a kicsi kávédaráló. Azt forgatta a zsíros bundás, és ahogy forgatta, úgy ömlött belőle az étel, mint a Dunában a víz.

Mikor először nézett oda a kopott szűrös ember, öt sonkát látott, mikor másodjára nézett oda, már tíz sonka állott egymás hátán. A kolbász úgy gombolyodott ki a kávédarálóból, mint a vetélőből a fonál. A kemény tojás számlálhatatlanul potyogott a földre, a sarokban hegyben a kenyér, egy csomó kerek sajt a lépcsőre gurult, egy óriási üstben pedig egyre több töltött káposzta rotyogott, akkora morajlással, mintha az ég dörögne viharban.

Összefutott a nyál a kopott szűrös szájában, nagy ideje nem evett már. A hasa is korogni kezdett. Olyan fájdalmasan, hogy a zsíros bundás fölpillantott, s meglátta a kopott szűröst.

- Ezzel a rengeteg étellel mi lesz, gazduram? - kérdezte a kopott szűrös.

- Mi lenne - visszhangozta a zsíros bundás -, hát megeszem! Van itt hely.

Azzal a hasára csapott.

- Hogy hely van, azt látom - mondta a kopott szűrös -, de itt is volna hely, az én szűk kis hasamban.

Megrázta a fejét a zsíros bundás, csak úgy tocsogott a tokája:

- Tőlem egy veszett falatot sem kapsz - mondta -, ha enni akarsz, szerezz magadnak! Én is úgy szereztem.

- Kend csalással szerezte - felelt a kopott szűrös.

- Így vagy úgy, én szereztem, én eszem meg - kiáltott a zsíros bundás, és megint a hasára ütött, hogy visszhangzott bele az egész falu.

- Üzenetet hoztam a varjúkirálytól - mondta a kopott szűrös.

- Micsoda üzenetet?

- Mindjárt megtudja kend - felelt a kopott szűrös, azzal odaszólt a csodatévő dorongnak, hogy rajta.

Nem kérette magát a dorong, hanem csépelni kezdte a zsíros bundást. Olyan jóízűen csépelte, hogy mikor abbahagyta, hát fele akkora volt, mint mikor a cséplés kezdődött.

- Hogy ízlett az üzenet? - kérdezte a kopott szűrös.

Nem felelt a zsíros bundás mindjárt, hanem csak kapkodott a hangja után meg az oldalához, derekához. De akárhova nyúlt, mindenhol fájt.

- Jaj - nyögte -, jaj, nem jó üzenet volt.

- Hát ha nem akar kend még egy ilyen üzenetet, akkor most adja ide azt a kicsi kávédarálót, mert az engem illet.

Erre tüstént visszatért a zsíros bundás ereje. Felugrott az asztal mellől, a kávédarálót a zsebébe dugta, maga meg az öklét rázta fenyegetőn:

- Azt soha tőlem meg nem kapod. Ha belehalok, akkor sem.

Már nem is kellett biztatni a dorongot. Tudta, mi a kötelessége. Munkához látott haladéktalanul. Ütötte-verte-szapulta-püfölte-tángálta. Ha belefáradt, abba-abbahagyta. Ilyenkor a kopott szűrös megkérdezte:

- Adod-e a darálót?

- Nem én - nyögte a zsíros bundás.

- No, ha nem, akkor hadd lám, meddig bírod.

Mire a csodatévő dorong tovább lazsnakolta-dereckelte-supálta-supákolta-dzsámbázta a zsíros bundást, az meg nyögött-nyüszített, de nem engedett, nem tágított.

Mit tehetett a kopott szűrös, helyet foglalt a terített asztal mellett. Evett-ivott kedvére három nap, három éjjel. A harmadik napon úgy déltájban megszólalt a zsíros bundás:

- Adom.

Vékony hangon szólt, nagyon szomorúan.

- Ha adod, add! - szólt rá a kopott szűrös.

A zsíros bundás föltápászkodott a földről. Elámult a kopott szűrös, ha a zsíros bunda nincs a vállán, meg sem ismeri a szomszédját, úgy összement a büntetésben. Olyan kicsi lett, a törpék között se sokat dicsekedhetett volna a magasságával.

- Fogd! - mondta a zsíros bundás, s odavetette a kávédarálót, azzal már indult is. A kiskapuból visszafordult:

- Jól vésd eszedbe, hogy ami történt, meg nem bocsátom. Sereggel jövök rád, hogy a darálót visszavegyem, téged pedig karóba húzassalak, ahogy megérdemled.

Legyintett a kopott szűrös, fogta a darálót meg a dorongot, s ment a családjához.

- Asszony, asszony, haragszol-e még? - kérdezte a kerítés mellől.

- Míg jól nem laktam, bizony haragszom - felelt az asszony.

- Hát a gyerekek haragusznak-e? - kérdezte az ember.

- Míg jól nem laktak, ők is haragusznak - felelt az asszony.

Nem szólt többet egy szóval sem a kopott szűrös ember, csak fogta a seprűt, és seperni kezdte az udvart. Mikor egy helyütt tisztára seperte, bement a házba, kihozott egy lepedőt, elterítette a földön.

- Mi végből tereget ott kend? - tudakolta az asszony.

- Én avégből, hogy most eszünk. De annyit, de annyit-annyit-annyit, annyi tömérdeket, annyi rengeteget, amennyit szegény ember még nem evett, mióta a világ világ.

Nézett az asszony, nézett a nyolc gyerek, hogy mit esznek. De nem láttak még annyi ennivalót sem, amennyivel egy félig éhes egérfiók beérte volna.

- Mit eszünk? - kérdezték.

- Majd darálok nektek valamit - felelt az ember, lekuporodott a lepedő sarkába, s lassan darált, darált.

A gyerekek eltátották a szájukat, el az asszony is. Mert amit most láttak, ahhoz foghatót soha nem láttak. A kis darálóból hol egy kenyér fordult ki, hol egy fél disznó, hol egy tál túrós csusza, hol palacsinta tucatszám, hol meg májas-véres hurka savanyú káposztával.

Az asszony kiabált, ahogy a torkán kifért:

- Ne forgassa már kend, épp eleget forgatott már, hiszen ami itt van, egy hét alatt meg nem esszük! Ne forgassa kend, prédába megy a sok drága étel.

Addig-addig, hogy az ember csakugyan abbahagyta a forgatást, s rámutatott a lepedőre:

- Eddig haragudtatok - mondta -, most egyetek, amíg nem haragusztok.

Ettek is. Először ettek reggeltől estig. Mindjárt utána estétől reggelig. Aztán megint reggeltől estig és megint estétől reggelig. Most annyit ettek, mint amennyit éheztek azelőtt.

Híre terjedt egykettőre, hogy a kopott szűrös ember asztalánál mindig akad falnivaló. Először csak a falu végéről jöttek a vendégek, aztán jöttek a közepéből, a másik végéből, jöttek a szomszéd faluból. Jöttek a parasztok, kézművesek, kalmárok, tőzsérek, csiszárok, kupecek. De jöttek grófok, bárók, hercegek is.

A kopott szűrös mindegyiket hellyel kínálta, s így szólt hozzá:

- Egyék, amennyi jólesik.

Egy nap maga a király is megjelent. A többieket a földre ültette volt a kopott szűrös, de hogy a királyt meglátta, beszaladt a házba székért.

- Tessék, felséges királyatyám - kínálta -, foglaljon helyet, és egyék, amennyi jólesik.

De a király nem ült le, de a király nem evett, még csak nem is ivott, hanem siránkozott fennhangon:

- Bajban van az ország, ilyen nagy bajban még sohasem volt.

- Hát csak mondja el, királyatyám - biztatta a kopott szűrös -, hátha segíthetek valamit.

- Azért jöttem, hogy segítsetek. Hoztam három szekér kardot, puskát. Vegyen mindenki belőle, háborúba megyünk. Ha szerencsénk van, győzünk, ha nincs szerencsénk, ott maradunk.

Akkora riadalom támadt ezekre a szavakra, hogy kinek-kinek torkán akadt a falat. Aztán felállott egy főherceg, és ezt mondta:

- Miért mennénk háborúba? Tegnap még semmi baj nem volt.

Intett a király, hogy kövessék. Felment egy dombra, s lemutatott a síkságra:

- Ha nem hisztek a szavamnak, győződjetek meg felőle, hogy csakugyan háború van.

Nézik az emberek, nézik, hát látják, hogy annyi a török, mint a sáska. Itt is török, ott is török, mindenütt török. Egy zsíros bundás ember vezeti őket, s törnek-pusztítanak, amerre elhaladnak.

Mikor meglátta a zsíros bundást, a kopott szűrös odaszólt a királynak:

- Ha felséges királyatyámnak nincs ellene kifogása, fölvállalnám ezt a háborút.

Elcsöndesedett mindenki, s a kopott szűrösre néztek. Az meg folytatta a beszédet:

- Nekem nyolc fiam van, királyatyámnak nyolc leánya. Ha megnyerem a háborút, adja feleségül nyolc leányát az én nyolc fiamhoz. Ha elveszítem, azt sem bánom, ha kocsonyát főzet a fejemből.

A király a kezét nyújtotta. Paroláztak. Aztán a kopott szűrös vette a csodatévő dorongot, s leszaladt a dombon. Addig szaladt, míg szembe nem találkozott a zsíros bundással. Amaz meghízott, de ami látszott belőle, még most is kékbe-zöldbe játszott.

- Most megeszlek! - vicsorgott a zsíros bundás.

- Rajta! - biztatta a kopott szűrös a dorongot. - De csak a fejüket üsd.

Nekilátott a dorong a munkának. Úgy ugrált fejről fejre, hogy a visszhang belefáradt a sok kongatásba. Zengett az egész völgy, mintha üres hordót vernének. Pedig csak a török feje kongott, meg a zsíros bundásé. De két napnál tovább a török sem bírta. Futásnak eredt a hatalmas had, s meg sem állott, míg a Boszporuszig nem ért. Ott megmondták a császárnak, hogy ők többé nem szállnak hadba Magyarország ellen, mert van ott egy kopott szűrös hadvezér, akin emberszülte ember nem győzedelmeskedhet.

Mikor a török császár ezt meghallotta, nyomban tömlöcbe vetette a zsíros bundás embert. Mert nem akart ő háborút, csak a zsíros bundás beszélte rá.

A szegény ember visszament a királyhoz. Nyolc fia feleségül vette a nyolc királykisasszonyt. Mindegyiknek született nyolc gyereke. Mondjátok meg, hány gyerek született összesen. Mert ha meg nem mondjátok, kiugrik a tömlöcből a zsíros bundás, és akkor jaj nektek.


Bejelentkezéshez add meg a felhasználóneved és a jelszavad

Login

Username:

Password:


Powered by thor.hu | adatvédelem
generálási idő: 0.065 sec